Egy ismerősöm, Kati könyvelőként dolgozik egy könyvelőirodában, s általában filmklubokon szoktunk találkozni.

Mindig is afféle csodabogárnak gondoltam, sose értettem, hogy ezzel a száraz szakmával hogy fér össze az érdeklődés a francia új hullám meg a kortárs északi dogmafilmek iránt. Elképesztően jókat lehetett vele beszélgetni, és ezt nem csak én, de az összes többi filmklubos résztvevő is így gondolta. Volt olyan is, aki azt mondta neki, hogy könyvelés helyett inkább filmkritikákat kellene írnia.

Azonban Kati szerette a munkáját, nekem mindig azt mondta, hogy megnyugtató a kiszámíthatóság, és tulajdonképpen a kollégáit is nagyon szereti.

Egyébként magának az irodának is különös története volt, mert szinte mindenki, aki ott dolgozott, még a művészeti szakközépiskolából ismerte egymást, ahová együtt jártak tizenöt évvel korábban. Munkaidőn kívül tehát tulajdonképpen mindenki valami művészkedéssel volt elfoglalva, volt, aki textilt festett, volt, aki patchwork mintás takarókat varrt, s volt, aki fotózott, de még versíró is akadt köztük.

Érdekes módon azonban az volt a filozófiájuk, hogy a művészetből nem szabad pénzt csinálni, így aztán senki sem választotta kedvenc időtöltését a munkájául is.

Katitól még azt is tudom, hogy van egy különös törzshelyük is, ahol általában társadalmi egyenlőséggel kapcsolatos programok vannak, s itt néha a falakon megjelent egy-egy munkájuk, amiket azonban eladni sosem adtak el.

A különös filozófiájuknak köszönhetően egyébként az ügyfeleiket is megválogatták, és tulajdonképpen kialakítottak egy kicsi, de stabil ügyfélkört maguknak, s ez a kör csupa olyan ügyfélből állt, akikről azt gondolták, hogy társadalmilag hasznos az, amivel foglalkoznak.

És ezeknek az ügyfeleknek a piaci ár alatt kicsivel végezték a könyvelői munkákat, ami azonban azt is jelentette, hogy igen szűkös volt a kassza. Éppen ezért például nem is nagyon voltak alkalmazottaik, a kis iroda tisztán tartását és az irodaszerek beszerzését is ők maguk intézték.

Amikor azonban Katival egy hónapja találkoztam, azt mesélte, hogy kezd tarthatatlanná válni a helyzet, mert lassan már a papír és a tintapatron megvásárlása is gondot okoz nekik. Szerencsére viszont nekem eszembe jutott, hogy egy másik filmklubosunk pont nemrég beszélt egy nagyon jó kis nyomtató-alkatrészekkel foglalkozó webshopról, s mivel tudtam, hogy az irodában főként Epson gépekkel dolgoznak, meg is mutattam a nyomtatoalkatresz.hu/patron/epson-patron oldalt Katinak, hátha segít nekik valamennyit a dolog.

Kati átnézte az oldalt, és nagyon megörült. Minden gépükhöz megtalálta a megfelelő patronokat, ráadásul a kedvezmény, amit a cég biztosít kettő, illetve három termék vásárlása esetén az árakat is megfizethetővé tette számukra, főleg úgy, hogy még a kiszállítás is ingyenes náluk.

Nem sokkal később rendeltek is a nyomtatoalkatresz.hu/patron/epson-patron oldalról, és a termékek már másnap ki is érkeztek hozzájuk. Kati azt mondta, hogy külön pozitívum volt még az is, hogy a kiszállításnál megadtak egy pár órás intervallumot, hogy akkor várható a termékek érkezése. Ez pedig nagy szerencse volt, mert aznap egyébként mindannyian délelőttösök voltak, viszont így az, aki bent maradt a csomag miatt délután, ugyanúgy el tudott menni velük ebédelni délben, hiszen ki volt írva, hogy csak délután kettőtől érkezik a csomag.

Két hete egyébként Kati már azt mesélte, hogy Dóra, a fotós könyvelőjük is már erről a helyről rendeli a Canon és Epson patront, illetve a fotópapírt, és nagyon elégedett a választékkal, az árakkal és a kiszállítással is.

Dórának, mint megtudtam, a fia, Zoli is fotózik, méghozzá hivatásszerűen, és nemsokára megnyílik az első kiállítása is egy lakásszínházban. Erre a kiállításra egyébként meghívott engem Kati és Dóra, és nagyon izgalmasak voltak a kiállított fotók. Szerencsére Dóra egyáltalán nem próbálta és próbálja ráerőltetni a gyerekére a világnézetét, de azért Zoli munkáin látszott az anyja filozófiájának a hatása. Az egyik fotója például egy papírpénzzel teleragasztott piszoárt ábrázolt, és az volt a címe, hogy Duchamp (kis)dolga.

A kiállítás után egyébként beszélgettem Zolival is, és kiderült, hogy már ő is ugyanonnan rendeli a nyomtatási kellékeket, és meg is köszönte nekem a tippet. Elmesélte azt is, hogy a fotózás mellett biciklifutárként dolgozik, ami éppen csak elég bevétel az életben maradáshoz, úgyhogy sokat segített neki is, hogy ezen a helyen kedvezménnyel és ingyenes kiszállítással tudja megrendelni a speciális papírokat, illetve az eredeti és utángyártott patronokat is, mely utóbbiakra a garancia ugyanúgy érvényes.

A kiállítástól fogva amúgy Zoli is csatlakozott a filmklubos alkalmakhoz, és még a beszélgetéseken is részt vesz, aminek mindenki örült, így én is, nekem azonban az volt a legnagyobb öröm, hogy megtudtam, hogy az új patronos mellett néhány másik szerencsés együttállásnak is köszönhetően Katiék rendhagyó kis könyvelőirodája újra képes lett nullára kihozni magát.