Sikerült teljesen leamortizálnunk a vagy 20 éves kanapénkat, így muszáj vennünk egy újat, ami lehetőleg szintén vagy 20 évig fogja majd bírni a mindennapos gyűrődést.
Mivel egy nappalis plusz két hálószobás lakásban lakunk, ahol az egyik hálószobát a férjem dolgozószobájának alakítottunk ki, így ha vendégünk van, akkor csak a kanapén tudjuk altatni.
Igazából még sosem fordult elő olyan, hogy egynél több alvós vendégünk lett volna, így én arra gondoltam, hogy elég lesz egy sima, és nem kell egy ágyazható kanapéágy.
Viszont a férjem szerint sokkal jobb befektetés pénzügyileg egy kihúzható modell, mert eszembe juttatta azt, amikor elvitettük a matracunkat tisztítóba és ketten kényszerültünk aludni három napig a kanapén, amíg vissza nem hozták a matracunkat. Mondanom sem kell, hogy abban a pózban ébredtünk fel, amiben elaludtunk.
Tehát már emiatt megérné egy ágyazható kanapéágyat venni. Most, hogy ezt eszembe juttatta a férjem, én is kezdek e felé hajlani. Az is eszembe jutott, hogy mivel mindkettőnknek van egy öccse, akiket meg szoktunk hívni a hétvégéken, mostantól jöhetnének akár egyszerre is. Eddig mindig csak egyiket vagy másikat tudtuk így meghívni.
Tehát ez is egy jó szempont. Továbbá nekem még az is jól jönne, hogy egy olyan ágyazható kanapéágyat kellene választani, aminek van ágyneműtartója is. Ez azért lenne fontos, mert annyi pokrócunk meg takarónk van, hogy amikor kinyitom a szekrényt, már reflexből kapom el a kieső pokrócokat és ugyanazzal a lendülettel próbálom visszagyömöszölni őket.
Ahogy alaposabban megnéztem a fenti linken lévő SzenZa Bútor webshop kínálatát, láttam, hogy nemcsak ágyneműtartós ágyazható kanapéágyak vannak, hanem olyan modellek is, amelyekbe úgynevezett gerincvédő technológia van beépítve.
Ez igen jó lenne, mert amennyire kényelmes volt ülésre a régi kanapé, annyira volt kényelmetlen fekvésre. S ha azt nézem, akkor én ülnék rajta, hogy onnan dolgozzak a laptopomon, viszont ha háló vendégünk jön, akkor az elég nagy plusz lenne, ha kényelmesen tudna aludni.
Van olyan ugyanis, hogy amikor sógoromnak szünet van a suliban (tanárként dolgozik), akkor akár 4 napot is eltölt nálunk. Férjem ilyenkor kivesz szabadságot, hogy tudjunk mindenféle programot szervezni erre a négy napra.
Tehát fontos lenne, hogy kényelmesen lehessen rajta aludni. Meg nekünk is, hiszen előbb-utóbb megint tisztítóba kell majd vinni a matracunkat és jó lenne, ha mi is komfortosan tudnánk addig aludni.
A színe biztos, hogy piros lesz, mert az nagyon jól illik a nappaliba, mert a sötétítő függöny is piros, illetve tartok itt egy nagy dobozt is, amiben a horgoláshoz szükséges holmijaim vannak és annak is szép piros színe van.
Mivel már évek óta tönkretettük a dohányzóasztalt, emiatt nem is lenne gond, hogy kihúzzuk éjszakára a kanapét, mert így van neki elég hely. Talán a szőnyeget kell majd egy kicsit arrébb tolni, de ezt is meg tudjuk oldani.
Nekem a klasszikus formák tetszenek, így biztos, hogy találni fogunk egy olyan ágyazható kanapéágyat a SzenZa Bútor webáruházból, ami megfelel majd az ízlésünknek.
A történet tanulsága, hogy a SzenZa egy kiváló áruház, illetve az is, hogy érdemes a férjemre hallgatni, aki jártasabb a pénzügyekben.